Vidámság a dolgos hétköznapokban, azaz munkahelyi kanapé a közös térben

A munka sokak számára egy szükséges rossz, de még azok is elfáradnak, elkedvetlenednek néha, aki szeretik az állásukat. Egy nagyobb létesítmény, irodaház közös részeiben általában kávéfőző, hűtő, polcok, asztalok és székek találhatók. Itt lehet reggel, délben kávézni, megmelegíteni az ebédet, leülni a szünetekben beszélgetni.

A dolgozók kedvét nagyban befolyásolja a környezet, amiben dolgoznak. Egy üres, alig berendezett helyen nincs inspiráció, nincsenek élmények, ahogy igaz ez a túl sötétre, túl egysíkúra sikerült belső kialakításra is. Egy kanapé nagyot lendíthet a dolgozók jókedvén.

kanapé

A közös terekben általában többen tartózkodnak, így ilyen helyre érdemes több kicsi, vagy létszámtól függően esetleg egy nagyobb kanapét beszerezni. A nem túl vidám munkahelyi környezet javítható a színekkel, formákkal. Egy világos, élénk, vidám színű kanapé jókedvet áraszt magából, így a látványon keresztül némi vidámságot csepegtet a szünetek alatt a keményen dolgozó „népnek”. Egy nagyobb cég, ami sok embert foglalkoztat, kénytelen nagyméretű közös tereket kialakítani. Ezekben több kisebb kanapé is elfér. A több kisebb kanapés megoldás azért jobb az egy nagy kanapé bepakolásánál, mert nem biztos, hogy a kollégák mindig egymás mellett akarnak ülni. Jobb, ha lehetőségük van egy-egy külön helyre leülni és ott kávézni, felhívni valakit, vagy elolvasni az újságot. Nem biztos továbbá az sem, hogy mindenki jól ismeri egymást. Egy idegen mellé leülni a reggeli újsággal nem feltétlenül kényelmes dolog mindenki számára. Egy minimális magán szféra kell az embereknek.

Az utcán, a boltban, a tömegközlekedési eszközökön úgysem kapják ezt meg, sőt a munkahelyek nagy részén szintén lehetetlen akár öt percre is elkülönülni. Biztosan jó és feltöltő érzés a szünetben nyugodtan leülni egy különálló kanapéra, szusszani egyet a következő hajtás előtt. Ez mindenképpen fellendíti a munka színvonalát, a közhangulatot. Kevésbé lesznek stresszesek a kollégák, nagyobb lendülettel állnak neki újból a teendőknek és így sokkal hatékonyabbak, kreatívabban, terhelhetőbbek lesznek. A munkahelyi kanapéknál vannak még egyéb fontos kritériumok is. Nagyon lényeges például, hogy könnyen tisztítható kanapékat válasszunk, hiszen naponta többen is leülnek rájuk, a higiénia pedig az elsődleges fontosságú tényezők között szerepel.

Nyilván nem koszosak és fertőzőek a kollégák, de gondoljuk csak bele, hogy nyáron mindenki izzad. Ennek idővel szaga van, foltot hagy, még akkor is, ha valaki nagyon ad magára. A kanapékat rendszeresen, kis időközönként tisztítani kell, ezért a formájuk és kárpitozásuk legyen egyszerű. A kárpit anyaga legyen strapabíró és jó, ha nem nedvszívó, mert így a ráöntött kávét, üdítőt, vagy ráesett ételt könnyű letakarítani róla, nem issza be a zsírt és egyéb nedvességeket, amiket később a szivacsozásból nehéz lenne kitakarítani.

A munkahelyi kanapéknál, szintén takarítási szempontból, fontos, hogy meglehetősen magas lábazaton álljanak. A napi szintű takarítás megkönnyíti, ha seprűvel, porszívóval és felmosóval teljesen ki lehet takarítani alattuk. A takarítók nem szívesen húzzák el a nehezebb bútorokat, ráadásul ezeket fel is kellene emelni, hogy ne csak tologassák az alattuk felgyűlt port és egyebeket. Tehát összegezve, szükség van néhány kisebb méretű, letisztul formavilágú, lehetőleg magasabb lábakon álló, élénk, világos színű kanapéra a közös terekben, ami ráadásul könnyen tisztítható, jó kopásállóságú kárpittal lett bevonva.