Miért szükséges az eredetiség vizsgálat elvégeztetése?

Sajnálatos módon, napjainkban még mindig nagyon sokan tekintik teljesen feleslegesnek és egyben egyszerű pénzkidobásnak az eredetvizsga újra és újra történő elvégeztetését.

Miért szükséges az eredetiség vizsgálat elvégeztetése?Ennek oka többnyire az, hogy az eredetvizsga Budapest, illetve egyéb városok esetében is díjköteles eljárásnak számít, vagyis ahányszor az eredetvizsgát el kell végezni, annyiszor ki is kell fizetni a hatósági eljárás díját.

Korábban az eredetiségvizsgálat Budapest városán belül több helyen is elvégezhető volt a mobil eredetvizsgáló készülékek segítségével, ám ma már csakis a hivatalos vizsgálóállomásokon lehet elvégezni a gépjárművek felmérését. Ennek oka az, hogy a mobil mérőállomásokkal igen sok visszaélés történt, így néhány évvel ezelőtt megszűntették ezt a vizsgálati lehetőséget.

Egy használt gépjármű eladásakor vagy megvásárlásakor nagyon jó szolgálatot tehet egy eredetiségvizsgálat elvégeztetése, hiszen a segítségével biztosak lehetünk abban, hogy az adott gépjármű nem bűncselekményből származik. Legyen szó autókereskedésből vásárolt, magánszemélytől megvett, vagy lízingelt illetve hitel konstrukcióból szerzett gépjárműről, az eredetvizsga sosem felesleges pénzkidobás. Nem szabad így tekintenünk az eljárásra, hiszen a vizsgálat teljes mértékben azt a célt szolgálja, hogy a gépjármű új tulajdonosát ne verjék át egy lopott vagy nem hivatalosan átalakított gépjárművel. Használt gépjármű megvásárlásakor egyébként is érdemes elvégeztetni az eredetiség vizsgálatot, hiszen a gépjármű újbóli forgalomba helyezéséhez szükség lesz a vizsgálat elvégzését igazoló hatósági bizonylatra is, amely nem lehet régebbi 60 napnál.

Emellett, ha a megvásárolni kívánt gépjárművet külföldről hozatják be, úgy szintén nélkülözhetetlen a eredetiségvizsgálat elvégzése ahhoz, hogy a jármű átírása végbemehessen, majd az autó újra forgalomba állhasson. A vizsgálat során kötelezően ellenőrzik azt, hogy a jármű alvázszáma nem lett-e megváltoztatva, vagy a motorszámon nem történt-e valamiféle törvénytelen változtatás. Amennyiben a szakemberek szabálytalanságot fedeznek fel a gépjármű egyedi azonosítóival, vagy okmányaival kapcsolatban, úgy nagy a valószínűsége annak, hogy az eladásra kínált jármű valamilyen bűncselekménnyel áll kapcsolatban.

Ezt pedig jobb tudni azelőtt, mielőtt az adásvételi szerződést aláírnánk! Bár az eredetiségvizsgálat elvégeztetése díjköteles, mégis érdemes rászánni ezt az összeget a gépjármű ellenőrzésére, hiszen ezzel igen sok fejfájást és bosszúságot spórolhatunk meg magunknak a jövőben. Nincs is annál bosszantóbb, amikor csak az adásvételi szerződés aláírását követően, egy véletlen folytán derül fény arra, hogy a megvásárolt gépjármű lopott. Jobb nem megkockáztatni az ezzel járó következményeket, így még az adásvételi szerződés aláírása előtt gondoskodj az eredetiség vizsgálat elvégeztetéséről! Gépjárművek esetében az eredetiségvizsgálat díjai a 2014-es esztendőben 17000 és 20000 ezer forint közé tehető, annak függvényében, hogy mekkora hengerűrtartalommal rendelkezik az adott gépjármű.

Kis kategóriájú autók esetében érvényes a 17 ezer forintos összeg, míg középkategória esetén 18500 Ft, felső kategóriában pedig, 20 ezer forint a fizetendő összeg. Az elvégzett eredetvizsgát igazoló hatósági bizonyítvány 60 napon át érvényes. Ez időn túl az igazolás nem érvényes, helyette újat kell készíttetni. A hatósági bizonyítvány csupán egyetlen alkalommal használható fel az érvényességi időn belül. Amennyiben tulajdonosváltás következik be, úgy minden alkalommal újra és újra el kell készíttetni az eredetiség vizsgálatot, még abban az esetben is, ha tökéletesen meg vagyunk győződve arról, hogy a gépjármű nem bűncselekményből származik.