MEGHÍVÓ

Publikálva: 2009-09-22

(polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek, Tourinform irodavezetőknek,
helyi lapok újságíróinak, kulturális szakembereknek)

Idén novemberben negyedik alkalommal kerül megrendezésre a 2006-ban alapított Településmarketing Konferencia. Az első két évben Szentendre, tavaly a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével közösen szervezve, az önkormányzati miniszter védnöksége alatt Budapest adott otthont a szakmai fórumnak, idén Budaörs látja vendégül a városok képviselőit – polgármestereket, kommunikációs, turisztikai és kulturális szakembereket.

A rendezvény részletes programja innen letölthető.


A program minden esztendőben igyekszik áttekinteni a településmarketing és városkommunikáció legfrissebb és legfontosabb trendjeit. A plenáris üléseken rendszeresen az önkormányzati szféra és a reklámipar legjelesebb képviselői adnak elő. Az elmúlt 3 évben vendégünk volt többek között Garamhegyi Ábel (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium), Geszti Péter, Lukovich Tamás (urbanista, Pro Régió), Bojár Iván András, Rubovszky Rita (Hungarofest), Cselovszki Zoltán, Cseri Miklós (Szentendrei Szabadtéri Múzeum), Szűcs Lajos (Pest Megyei Önkormányzat), Tarrósy István (Pécs EKF) és Mányai Csaba.

A szekcióüléseken a polgármesterek és munkatársaik benchmarking műhelybeszélgetéseken oszthatják meg egymással best practice tapasztalataikat, bemutatkozott az elmúlt években Pécs mellett Miskolc, Sopron, Tata, Tokaj, Gyula, Esztergom, Rácalmás vagy Szászberek.

2006-ban a konferencia vezető témája a „Városmárka és eszközei” volt, háttéreseményeként került nagy sikerrel megrendezésre egy országos városmarketing ötletpályázat és kiállítás.

2007-ben a fórum fókuszában a „Történeti városok marketingje”, amelynek kiemelt társprogramja volt a Magyarországi Történeti Városok Szövetségének alakuló közgyűlése.

2008-ban tudásmegosztó konferenciát tartottunk „Módszer, tapasztalat, tudástranszfer” témakörben, az aktualitást és a szakmai hátteret a TÖOSZ EU-s mintát követő „Példaadó Gyakorlatok Pályázata” adta, amelynek keretében sikeres polgármesterek mutatták be sikertörténeteiket.

Idén központba a települések legfontosabb alkotóelemét, a közösséget állítjuk, a konferencia alcíme „Közösség, Kép, Kommunikáció” lesz, a szervezésben partnerünk Budaörs Város Önkormányzata és az Image Factory.

A korszerű szakmai viták ma már egyre inkább arról szólnak, hogy a települések sikerét nem az épületek, hanem a közterek és a közösségek határozzák meg. A „hard” elemeket folyamatosan a „soft” jellemzők váltják fel a várostervezésben.

Mik a sikeres közösség meghatározó elemei? Milyen képet sugároz magáról egy város és közössége? Mindezek hogyan használhatók fel a korszerű városmarketingben? Ezekre szeretnénk választ adni az alábbi témákban szervezett plenáris tanácskozással és műhelybeszélgetésekkel:

1. „Listára fel!” – Települések a médiában, a városimázs toplisták tanulságai
2. „Éld bele magad!” - Közösségi köztér-megújítás, Agóra-program
3. „Bilokális” - A helyi sajtó szerepe a városkommunikációban (TV, rádió, „önkormányzati” lapok)
4. „Bejelöllek” – Online közösségek, települések a virtuális térben (honlapok, blogok, iwiw, facebook, twitter)
5. „Kisvárosi legendák” – közösség-erősítő történetek, hagyományok a városmarketingben
6. „Nagy Arc” – Médiaszemélyiségek a város szolgálatában
7. „Búcsú a fesztiváltól?” – Új identitás-erősítő közösségi élmények, eladható városi rendezvények, hatékony városmenedzsment
8. „Helytestvérek” – Testvérvárosok szerepe a közösségépítésben és a promócióban

Várjuk tehát mindezek megvitatására:

4. Településmarketing Konferencia

Dátum: 2009. november 18. szerda, 9.00
Helyszín: Budaörs, Városháza (2040 Budaörs, Szabadság út 134.)
Részvételi díj: 9.000,-Ft (amely az étkezés díját is tartalmazza)
A nagy érdeklődésre való tekintettel részvételi szándékát, kérjük, hogy legkésőbb 2009. november 6. hétfő, 15 óráig írja meg a kriaszter@studmet.hu címre!
További információkért pedig keresse fel a www.studmet.hu vagy a www.metropoly.hu honlapokat!

Tisztelettel várom,

 

Gauder Péter


Wittinghoff Tamás | Budaörs Város polgármestere


Együttműködő partner:



További híreink