Nemzetközi Záró-konferencia

Publikálva: 2009-10-26

 

„Egy komplex problémára mindenkinek van egy egyszerű, vonzó és rossz megoldása.”
(Rubik Ernő)
 
MEGHÍVÓ
 
Magyarország 2011 első felében az EU soros elnökeként a nemzetközi hírek egyik főszereplője lesz. Fél éve alatt üzleti és politikai döntéshozók ezrei fordulnak majd meg Budapesten és az ország valamennyi regionális központjában. Ezeknek a diplomatáknak és szakembereknek a megítélésén is múlhat, hogy az elkövetkező 5-10 évben felkerülünk-e Európa „mentális térképére”, válhatunk-e olyan innovatív, fejlődési potenciált mutató, kulturális befektetéseket is vonzó kitüntetett hellyé, amely a válság utáni „Új Európának” egyik versenyképes központja lehet. A felkészülés az Elnökség fogadására olyan kivételes, soha vissza nem térő alkalmat kínál Magyarország és a Budapest városrégió számára, amelyet nagy hiba lenne elszalasztani.
A Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely és partnerei vállalták, hogy annak érdekében, hogy minél hamarabb valamennyi városhasználóval kialakuljon a szükséges alkotó párbeszéd,  megteremtődjenek az együttműködés és dialógus kiszámítható keretei, hogy a városrégió fejlesztésének szereplői megtalálják a közös hangot, majd létrejöhessen egy kiajánlható, organikus, a városhatárokon messze túlmutató, fenntartható európai metropolist jelző „Budapest- márka”, őszi „Metropoly – Budapest Határok nélkül” Nemzetközi Fejlesztői Fórum címmel fórumsorozatot szervezett, amelynek keretében több konferenciára és azokat előkészítő műhelymegbeszélésre került sor.
A sorozat első szakasza hamarosan lezárul, az öt legfontosabb témában – Duna, kreatív gazdaság, ingatlanfejlesztés, a hagyományos gazdaság hazai és külföldi szereplői, „unlimited” régió – a workshopok és konferenciák egy része már sikerrel lezajlott, most az összegzésre fókuszálunk.
Javasoljuk, Ön is, mint Budapest meghatározó szereplője, vegyen részt a folyamatot lezáró két konferencián:
 
Kreatív Város Konferencia
 
Mikor?            2009. november 3. kedd, 9.00        
Hol?                Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Művészetek Palotája)
 
 
 
Metropoly – „Új Gazdaság, új Európa, új Budapest” Konferencia
 
Mikor?            2009. november 4. szerda, 9.00        
Hol?                Magyar Telekom Székház (Budapest, Krisztina krt. 1.)
 
 
A nagy érdeklődésre tekintettel kérem, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2009. október 30. péntek, 15 óráig jelezze regisztrációs oldalunkon, vagy a merker@studmet.hu címen!
 

 



További híreink